A Kommunikációs Csoport támogatásával
Csillagok háborúja
Baljós árnyak
Valamikor a távoli jövőben
Az emberiség a technológia fejlődésével egyszer eljutott arra a pontra ahonnét lehetővé vált a szülőbolygó elhagyása és más bolygók felfedezése. Az út rengeteg nehézséggel járt, az eredmények azonban nem maradtak el. Az űrutazás felgyorsításával költséghatékonnyá vált a földön kívüli bányászat, űrállomások épültek, földön kívüli lakótelepek születtek. A történet úgy ment, mint egy unalmas és vontatott Sci-fi regényben. Két lépés előre, egy hátra, rövid szünetekkel tűzdelve.
Felfedezésre kerültek földön kívüli életformák is, bár nem éppen úgy, ahogyan arra az emberek számítottak.
Az újonnan felfedezett és lakatlannak hitt bolygók használatba vételével estenként problémák adódtak, mert kiderült, hogy a bolygó mégsem lakatlan, illetve előkerültek az „eredeti” tulajdonosok is. Az említett okokból esetenként konfliktusok születtek, amiből az emberiség nem mindig jött ki jó. Idővel meglettek a fejlett idegenek is, akiknek a megismerésére oly régóta áhítozott az emberiség. Az események azonban olyan irányba mentek, amit álmában sem gondolt volna senki. Az Emberiség az űrkorszakba lépésével hatalmasat lépett előre, miközben komoly gondokat is a nyakába vett, a már meglévő problémái mellé. A meghódított bolygókon megkezdődött a szokott módszer szerinti kizsákmányolás. Ennek hatására felháborodás és intergalaktikus közutálat alakult ki az Emberiséggel szemben.
Kezdetben a felfedezések irányítói olyan tudósok voltak, akik viszonylag magas rezgésminőséggel rendelkeztek és bizonyos mértékig képesek voltak intuitíven elkerülni a problémás helyzeteket. Ennek ellenére, a tiszta szándék és a felelősségteljes gondolkodás ellenére, átsiklottak néhány olyan dolog felett, ami meghaladta a tudományos ismeretiekt és a fantáziájukat. Nem ismertek például fel olyan helyzet, amikor egy valóban élettelen bolygó erőtere, aurája a szomszédos létsík lényeit látta el energiával. A bolygón végzett „átalakítások” közvetlenül ugyan nem érintetek senkit, de a gigantikus léptékű bányászat az ezzel járó robbantások és a keletkezett nukleáris hulladék, megváltoztatta a bolygó energiarendszerét, hátrányosan érintve ezzel a szomszédos létsík lényeit. Kis jóindulattal, tekinthetjük az ilyen eseményeket akár üzemi baleseteknek is. Persze, ha ugyanez fordított módon, a Földön történt volna akkor már körbehordták volna a véres kardot, kegyetlen bosszúért kiáltva.
Ekkor még sokakban felmerült, hogy az Emberiség, talán még nem elég fejlett az ilyen jellegű és léptékű kísérletezésre, de a politika és a befektetői körök gazdasági nyomása nem engedett megálljt parancsolni az ígéretesnek tűnő technológiai robbanásnak. A sikerek és az ígéretes lehetőségek megszédítették a tömegeket és a morális kérdések az ingerküszöb alá kerültek.
A meghódított bolygók között volt olyan, amin viszonylag egyszerű létformák éltek, ezek látszólag védtelenek voltak az emberi terjeszkedéssel szemben. Ebből adódóan, ezek ugyanolyan státuszba kerültek mit például a Földön a rovarok vagy az esőerdők pillangói. Szép, csodálatos és értékes, de ne kerüljön az utamba, mondták a hódítók. Nem bántjuk őket, de menniük kell, ha érdekeink úgy kívánják. Ha kihalnak hát így jártak, költözzenek máshova, vagy kezdjenek magukkal valamit. Mi nem állunk le a kedvükért. Főleg nem valamilyen szellemszerű ködért, ami van is meg nincs is.
A figyelmen kívül hagyott lények azonban nem csak úgy spontán kialakuló létformák voltak, hanem intelligens lények teremtményei. Az alkotóknak pedig nem igazán tetszet, hogy idegenek garázdálkodnak a terciájukon. Az alkotók védeni kívánták teremtményeiket ezért igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni a károkozás enyhítése érdekében.
Az eddigi történet, a szokásos időrendi nézőpontból szemlélve úgy látszódik, mintegy folytatásos Sci-fi sorozat, ahol az események egymás utáni sorrendben követik egymást, a cselekmény kibontakozása szerint. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
A teremtményeiket védeni kívánó alkotók számára nem álltak rendelkezésre a földön megszokott technikai és katonai eszközök, mivel ők teljesen másfajta életformára voltak berendezkedve. Ezért ők a saját módszereikkel próbálkoztak, így nem került sor a klasszikus értelembe vett katonai összecsapásra. Egyetlen kivétel volt ez alól.
Az univerzumban élnek az emberi lényekhez hasonló, lélek alapú humanoid fajok, akik lényegében az emberiség unokatestvéreinek tekinthetőek. Kinézetük és pszichikai karakterük az emberéhez hasonló, ebből adódóan a motivációikban is vannak átfedések. Ezért közülük néhánynak az sem okozott erkölcsi problémát, hogy a Cousinnal fizikai konfliktusba keveredjenek. Ők voltak azok a földönkívüli fajok, akiknek a megismerésére az Emberiség már régóta várt. Felfedezésükkor, a technikai fejlettségük valamelyest meghaladta az Emberi civilizáció aktuális szintjét. A felfedezett, humanoid fajok között voltak ellenségesek, semlegesek és támogatók is. Az emberiség nézőpontjából nézve, az ellenségesnek tekinthető humanoid fajok bizonyultak a legkönnyebben kezelhető ellenfeleknek. Ennek az oka az volt, hogy a fajok alapvetően egy tőről fakadtak az emberrel, így a cselekedeteik bizonyos mértékig kiszámíthatóak voltak, illetve az eszközeik funkcionálisan hasonlítottak az emberére. Könnyen lehetett velük kommunikálni, lehetséges volt velük alkut vagy szövetséget kötni. Bár ezek az alkuk és szövetségek nem feltétlenül voltak előnyösek az Emberiség számára.
A láthatatlan ellenség
Jóval nagyobb fejtörést okoz a láthatatlan ellenség. A láthatatlan ellenség valójában különböző, egymástól teljesen eltérő karakterű fajok összessége, akik teremtményeik védelme érdekében harcolnak az agresszorral, vagyis az Emberiséggel szemben. Közülük néhányan nem a Föld létsíkján élnek és általánosságban az emberiségnél fejlettebb lények. Harcászati eszközökkel nem rendelkeznek, ezért nem marad utánuk véres csatamező. Néhány ritka esetben azért előfordult +18-as filmbesorolású eset is. Módszereik a saját létsíkjuk jellemzőiből adódó lehetőségekre épülnek és meglehetősen változatosak.
Taktikájuk általánosságban az, hogy a harci cselekmények ne a saját területükön, hanem lehetőleg a Földön vagy annak energetikai vonzáskörzetében történjen. Az agresszorok földközelben tartása azért is fontos lehet, mert vannak olyan élőlények, akiket károsít az a fajta kisugárzás, ami a gyilkolással, agresszív és destruktív folyamtokkal együtt jár, ezért fontos lehet az energetikai szennyezés helyben tartása is.
A védők többsége, a földi lineáris időkereten kívül él, ezért lehetősége van arra, hogy egy már megtörtént esemény bekövetkezése előtti időpillanatba eljusson. Ha az adott esemény megtörténte előtti állapot megváltozik, akkor az esemény vagy meg sem történik, vagy a végkifejlete módosul. Az időn kívüli lények nézőpontjából, az ilyen módon meg nem történté tett esemény, csak egy potenciál marad, ami érzékelhető ugyan, de realitása kisebb. Ez ahhoz hasonlítható mintha egy bekövetkezett balesetet, film trükkökkel úgy alakítanánk át, hogy az ne az eredetileg érintett személlyel történjen, vagy ne akkor, illetve kisebb súlyossággal következzen be.
Így a taktika az lett, hogy az ellenséget még az előtt ellehetetlenítsék vagy likvidálják, hogy az végrehajthatná a célját. A már említett okok miatt, ez nem azonos a preventív csapással, mivel a preventív csapás elveszi annak a lehetőségét, hogy az elkövető az utolsó pillanatban még meggondolja magát. Esetünkben viszont megmarad a választás lehetősége, mivel egy már megtörtént esemény körülményei módosulnak.
Az ellehetetlenítés és a likvidálás módszerei közé jó néhány eszköz tartozik.
Biológiai fegyverek, betegségeket okozó vírusok és mikroorganizmusok bevetése. Károsíthatják vagy tönkretehetik a támadók auráját. A támadót, a gyengéi kihasználásával, olyan dologra vehetik rá intuitíven, ami megakadályozza az elkövetésben.
Megmenekülhet egy földönkívüli civilizáció az által, hogy a hódítást elkövetni szándékozó ország fejlődését, diktátorok hatalomra juttatásával, több generációra visszavetik. Ezáltal, a hódítani szándékozók gazdasági ereje szétmorzsolódik. Az idősíkok és a valóságteremtő energiák átforgatásával az agresszor, az önmagával vívott harcban, saját magával teszi azt, amit mással tenni kívánt.
A védelmi erők oldaláról más eszközök is bevetésre kerültek. Emberként születnek meg olyan lények, akik valójában a „Sötét Oldalt” képviselik. Tökéletes álca. A beépített „emberek” gyakorlatilag felismerhetetlenek. Ők az ellenség erőforrásaiból élnek.
Belsősként, pontos információkat szerezhetnek az ellenfél erősségeiről és gyengéiről. Az egyetemeiken tanulva sokat megtudhatnak az alkalmazott technológiákról, a gazdasági helyzetről, az emberi társadalom állapotáról és működéséről.
A „külsősök” közül van, aki azzal védi inkognitóját, hogy emberi élete alatt elfelejti származását, mások ráébrednek erre.
A megszerzett információkat céljaik érdekében hasznosítják. Van, aki csak egyszerűen fedett ügynök marad, mások, a szerzett ismereteket felhasználva zavart keltenek a társadalomban, míg egyesek diktátorrá válnak.
Közülük kerülhetnek ki az összeesküvés elméletek alanyai, akik úgy élnek, mintha egy láthatatlan hatalmat szolgálnának az emberiség helyett. Estenként ők azok a diktátorok, akik a végén büntetlenül megúszzák a rémteteiket, és úgy élik le a földi életüket, hogy semmilyen megbánást vagy együttérzést nem tanúsítanak az áldozataikkal szemben. Ezeket az alávaló árulókat és zsarnok gazembereket a másik oldalon, nemzeti hősként ünneplik a földi haláluk után. Olyan harcosoknak tartják őket, akik védelmet biztosítanak az elnyomó és kizsákmányoló hatalmakkal szemben.
Eszkaláció
Természetesen az Emberiség teremtői és őrzői nem nézték tétlenül a történteket. Minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a teremtményeiket a helyes útra tereljék, illetve, hogy megvédjék őket.
Ezáltal kialakult egy második frontvonal is, ami az emberiség számára rejtve maradt.
Az Emberiség őrzői bevetették azokat a lényeket, akiket a földön az Angyalok Seregének hívnak. Ezek a magasan fejlett Fény Lények az Emberiség védelme érdekében kötelezték el magukat. Ők azt vallják, hogy „Az Emberként leszületett lelkek a mi édestestvéreink ezért az utolsó leheletünkig harcolunk értük, ha kell”. Ekkora túlerővel szemben a „Sötét Oldal” tehetetlen volt, a lehetőségei jelentős mértékben korlátozódtak. Maradt viszont ütőkártyájuk, új szövetségesek személyében.
Az eseményekkel párhuzamosan, az emberiség teremtői közül, néhány alkotóban is felmerült némi kétely. Az Emberiség egy nagyszerű faj, vitathatatlan eredményeket ért el és ezzel sokak elismerését kivívta. Ezzel párhuzamosan a pusztítás és destruktivitás potenciálját is folyamatosan magában hordozza. Ezért szinte az egész történelme során hadban állt és áll valamilyen földön kívüli erővel, a saját belső konfliktusai mellett. Az Emberiség fejlődésének fenntartása elképesztő energiákat emésztett fel önmagából és a saját teremtőitől. Az Emberiséget teremtő lények közül néhányban felmerült, hogy az Emberiség által elért eredmények nem állnak arányban a befektetetett energiával. Illetve az emberiség olyan cselekedetekbe kezdett, amiért teremtőként már nem lehet felelősséget vállalni. Előfordulhat, hogy a helyzet odáig eszkalálódik, hogy a kár nagyobb lesz a haszonnál. Egyesekben felmerült, hogy talán érdemesebb lenne az alapoktól indulva újra alkotni az egészet. Ebben a hitükben az is erősítette őket, hogy azt tapasztalták, hogy maguk az emberek sokat szenvednek és boldogtalanoknak érzik magukat, a Lelkek az emberi létezés során szerzett erényekért és tapasztalatokért túl nagy árat fizetnek.
A Teremtői oldalról azok, akik az emberként leszületett lelkeket képviselték azt mondták, hogy bizonyos a problémák vitathatatlanok, viszont ha az emberi faj egyik napról a másikra eltűnik, akkor az emberként élő Lelkek nyakába olyan feldolgozatlan energiatöredékek maradnak, amik folyamatosan terhelni fogják őket. A feldolgozatlan történések energia lenyomatai az idők végeztéik megmaradnak, amíg valaki meg nem változtatja őket. A Teremtés a Minden Létezőn kiáradása. Ezért rajta kívül nincsen semmi, nincsen egy olyan másik hely, ahova a nem kívánt energiákat félre lehetne dobni. Lehetetlen létrehozni egy, az abszolút mindenségen kívüli, külső szemeteskukát. Emellett teremtményeik pusztulása, a saját lényük részbeni elvesztését is jelenti. Ezért véleményük szerint új rendszer alkotása helyett a szereplőket kell felfejleszteni arra a rezgésminőségre ahol már képesek a békés együttélésre.
Az érvekkel lényegében megvétózták a kissebség aggodalmából adódó felvetéseket.
A leszavazottak közül néhányan úgy érezték, hogy már nem tudnak azonosulni a többséggel a „Sötét Oldala” elveivel viszont, bizonyos mértékig igen, ezért lényegében átálltak a másik oldalra és magukkal vitték a saját teremtői eszköztárukat is. Az elégtelenségüket kifejező alkotók teremtői szerepköre az volt, energetikai keretrendszereket fejlesszenek, amibe azután belenőhet az Élet, úgymond. Ez ahhoz hasonlítható, mint amikor a méhész üres kaptárokat készít annak érdekébe, hogy a méhcsaládoknak életteret biztosítson a létezésükhöz.
Az átállt csoport a másik oldalon ugyanazt a tevékenységet folytatta, mint korábban. Lényegében az eredeti célok sem változtak, a saját nézőpontjukból nézve. Ezzel a hozzáállással viszont, lényegében hadat üzentek a korábbi szövetségeseiknek. Az elképzelés kivitelezhetőnek tűnt, és ahogyan az várható is volt, technikai értelemben a céljaik megvalósultak. Az energiák manipulációja közben azonban nem várt események történtek. Az átállása után a csoport, a szándéka szerinti tervet követve, ugyanazt csinálta, mint korábban. A teremtésük polaritása viszont, észrevétlenül, az ellenkező irányba fordult. Ennek következtében, a két ellentétes oldalon létrehozott teremtményeik, egymás ellenfeleivé váltak és elkezdték semlegesíteni egymást. Az egymást kioltó részek hiánya felborította a korábban meglévő globális energia egyensúlyt. Ennek következtében, a Földön, a teremtés spontán folyamata bizonyos pontokon lelassult, ez olyan érzést keltett, mintha leállt volna az idő. Nem történt semmi. Beköszöntött a Semmi kora. A Semmi, az emberek valóságérzékelésében, érdektelenségként, fásultságként, kilátástalan reményvesztettségként és sötét fénytelenségként nyilvánult meg, mivel lelassult az életenergia spontán áramlása. Ezzel együtt járt az átállt csoport valóságteremtő képességének a csökkenése is, mivel a saját teremtményeik pusztulása, önmaguk részvesztését is jelentette.
Ha a Mindenség Teremtőjének lenne ellensége, akkor egyetlen dolog árthatna neki és ez a Semmi. A Semmi totális hatalma a teremtési folyamatok teljes leállítását eredményezné. Ezzel lényegében, a Mindenség Teremtőjének, mint Minden Létezőnek, az alapvető önkifejeződési igényét korlátozná. Ez az állapot, természetesen soha nem állhat elő, hiszen a Teremtő alaptörvényei ezt nem teszik lehetővé, mivel ezzel visszafordulna a Teremtés alapfolyamata.
Így az után kiderült, hogy az átállt csoport részéről, mégsem volt teljesen jó ötlet az energiák ilyen módon való átrendezése. Lényegében a beavatkozás mindenkinek szenvedést hozott és több kárt csinált, mint hasznot. Tudni kell, hogy az átállt csoport a technológiai tudásával nagymértékben támogatta például a betegséget okozó vírusok fejlesztését és az ellenség emberként való leszületését. A következmény összességében az lett, hogy a jó szándékú védőerők és a melléjük ált Teremtők tevékenysége, ténylegesen létrehozta, az idézőjelek nélküli Sötét Oldalt. A szövetség, azonban már a létrejöttekor azonnal veszteségre is ítélte önmagát, mivel a Teremtő alaptörvényeinek működéséből ez következik, a már említett okok miatt. Ennek következményeként, a Sötét Oldal elkezdte felemészteni önmagát, így gyakorlatilag vereséget szenvedett, függetlenül attól, hogy le nem győzték, tehát az erejét megtarthatta.
A vereség materiális oka az volt, hogy az átállt alkotók a megkérdőjelezhetetlen zsenialitásuk ellenére rugalmatlanok voltak, nem tudtak, akarta lépést tartani a fejlődéssel járó változásokkal, lényegében maguk is saját keretrendszereikben ragadtak, mivel túlbecsülték a saját szerepüket, ezáltal már nem élharcos húzóerőként, hanem akadályként nyilvánultak meg a teremtés folyamatában. Ezek a tulajdonságok, amolyan szakmai ártalomkén alakultak ki bennük.
A vereség szellemi oka az volt, hogy nem ismerték fel, hogy a saját teremtményeikért teljes felelősséget kell vállalniuk. A teremtményeiket pedig végtelenül szeretniük kell, hiszen azok lényegében önmaguk részei.
A Mindenség Teremtőjének, a teremtményei iránt érzett végtelen szeretete, bölcsességre késztette a szemben álló feleket. A Mindenség Teremtőjének Végtelen Bölcsessége olyan megoldásokat ihletett, ami által a történteket mindenki a hasznára tudja fordítani.
A megoldás
A szembennálló felek felismerték, hogy a helyzetet csak egy újbóli összefogással oldhatják meg. Az újbóli összefogás új célokat kíván. Az új célok meg kell, hogy feleljenek az eredeti igények megtartásának, emellett követnie kell az újonnan a történetbe kerülő szereplők igényeit is, illetve figyelembe kell venni a kezdeti állapothoz képest bekövetkezett változásokat.
Megfogalmazásra került a stratégia és Megszületett a Fény Szövetsége.